ULTRAGENEZIS - QUANTUM RÓZSA
ULTRAGENEZIS - QUANTUM RÓZSA
MENÜ
 
Információk
 
Lélekszinapszisok átkalibrálása

 

 

Egy új változó mező amiről tudomást szerzünk,tapasztalunk, kiegyensúlyozásban. 

Szinapszisoknak nevezzük az olyan sejtek közötti kapcsolódásokat, kapcsolódási helyeket, melyek információt juttatnak el egyik sejttől a másikig,  kémiai ingerületvivő anyagok közvetítésével a testben. Szünapszisz (görög) - összeköttetés.

A lélekszinapszisok a szem számára láthatatlan formában teszik ugyanezt, az egymásnak megfeleltetett információkat összekapcsolva. A két tér nagyon szoros kapcsolatban van, ahogy ezt már tudjuk a  lelki, és testi betegségeink kapcsolatában.  A lélekszinapszisok a tested,  pontosabban az RNS-ed  12 kódoló szegmensének a részei, melyek az Akasha információit és egyben a tested információit kódolják a te utasításodra (tudva, vagy tudatlanul).

A megrögzött (mélyen bevésődött) egyensúlytalalanságot okozó  gondolatminták , melyek  tudatalatt irányítanak,  érzelmi, és viselkedési mintákat, azaz  paradigmákat hoznak létre. Paradigmák a gondolkodási, érzelmi, cselekvési alaprendszerek az emberben.

fényfotonok tükörrendszere láthatóvá, tudatossá teszik a mindennapi eseményekben a kereső ember fejlődési szándékára válaszul ezeket a bevésődéseket. Vagyis ez az, amikor a környezetedben megjelenik valami, amire edddig mindig ugyanúgy reagálsz. pl. dühös vagy, ha  azt érzed hogy nem értenek meg.

A visszatérő gondolatminta úgy jön létre, hogy egy bizonyos  jelre (pl.meg nem értés miatti düh) a lélekszinapszisok összekapcsolódnak  egymásnak megfeleltetett jelformákban. A kapcsolódás a  testben is létrejön, a kémiai ingerület hatására, mint testi reakció. Erősen bevésődött, gyakran megjelenő negatív, vagy pozitív gondoltminták testi elváltozásokat hoznak létre.

A pozitív tartalom sincs feltétlen egyensúlyban, pl. ragaszkodáshoz vezethet, az is megbetegíthet, és tüneteket okozhat..  

Akkor beszélünk töredezett  információról, amikor egy viselkedésminta felismert, és a változtatás szándéka is megjelenik, mégis  tehetetlenség jön létre. A tehetetlenség, vagy képtelenség állapota, amikor úgy érzed, hogy nem tudsz változtatni azon, hogy ne azt érezd, gondold, tedd. Visszatér újra és újra. 

Mi a  töredezett, vagy hiányos információ ? Ami félreértett, egyensúlytalan benned.

Mi történik a változó meződben ?

A restrikció lényege , hogy az ember  quantummezőjéban "elvágja a hibás" rezonanciákat, hogy ne másolódjanak tovább. Ennek a feltétele a megfeleltetés, ami a felismerés, az Igazság a marker - a megjelölés, a jel. Vagyis ha valaki felismeri,  mivel hozza létre magában az egyensúlytalanságot az a megfeleltetés, az új igazság a megjelölés,.ami egy változó teret hoz létre benned.

A belső és külső  cselekvés, az átírás, a kiegyensúlyozás, gyógyulás. Cselekvés a paradigmák  megváltoztatása .

A testben ezzel párhuzamosan  a  restrikciós endonukleáz, a molekuláris biológia kifejezése arra az enzimre, ami képes felismerni a hibás  szekvenciát, és elvágni a DNS-ben , hogy ne másolódjon tovább, mint betegséghajlam.

Az, hogy a gyógyulás, az  egyensúlyi állapot létre tud-e jönni a cselekvőtől függ. A marker, a jel 30 napig tartja fenn  a változó teret a felismerés után, utána felolszlik.  Természetesen újabb szándékmezőt bármikor létrehozhatsz.

  A hibás szekvencia elvágása  akkor következik be, ha a cselekvés átírja az információst a DNS quantum mezőjében. Vagyis a régi paradigma  megváltozik.

MIndennapi életre lefordítva. Amikor látod, hogy egy emberre, egy dologra ugyanazt reagálod, pl. félsz ,és tudod, hogy az a megoldás , ha változol, mert ő, vagy a helyzet nem fog, de képtelennek érzed rá magad hogy cselekedj..

  Az embernek sok valósága lehet, amit azonosít az igazsággal,. Mindenkinek más , és mégis azonos, mert quantumtermészete van.

A restrikció változó mintája 2018 júniusa óta mindenkinél elérhető. Szabad akaratod hogy élsz-e vele, szabad akaratod, hogy az Igazság hatására cselekszel-e.Csak te gyógyíthatod meg magad, én abban tudok segíteni, hogy azt az  Igazságot tudom megmutatni, ami ai kiegyensúloyozatlanságodat rendezheti, hogy egyensúlyba kerüljön.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
LÁTOGATOTTSÁG
Indulás: 2017-08-04
 

A weboldal informácói szabadon felhasználhatóak, csak kérlek jelöld meg a forrását, és a tartalmat hagyd változatlanul, ha idézed, másolod.Köszönöm. Zsuzsa


Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor – kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény – minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA