ULTRAGENEZIS - QUANTUM RÓZSA
ULTRAGENEZIS - QUANTUM RÓZSA
MENÜ
 
Információk
 
A FÉNY ÜNNEPE

 

A FÉNY ÚJ ÜNNEPE

12:21 

 

"A bolygó energiája készültségben van, és készen áll arra, hogy elküldje a jelet azon öreg lelkek számára, akik elkezdik megérteni azt, hogy hogyan módosíthatják a saját mezőiket, - a bennük áramló mintákon, a tudatosságon, a tiszta szándékon, és a könyörületen ketresztül. Könyörülettel módosíthatod a DNS quantum lenyomatát ! " Kryon

A Könyörületről : Magasabb rendű terek

 

2018 decembere egy új potenciál az úttörőknek, és egy jövőbeli lehetőség mindenkinek. Belépés egy mindig jelenlévő időkapszulába.

Aki már részt vett szakrális munkákban, tudja, hogy  több összetevője van.

Előkészített folyamat, aminek előzményei előre vetítik a megvalósulását. Összehangolódik benne ember az emberrel, ember a Földdel, ember a Nappal , és minden érintett Kozmikus lehetősséggel, amire képes interdimenzionálisan.  A mutatói  számmisztikailag, és csillagászatilag is megjelennek. Eredménye mérhető,  új lehetőségeket hoznak létre. 

A Fénnyel való munka amiről beszélek, az emberi szándékra adott válasz. Nem jöhetne létre, ha nincs bizonyos minőségű szándékmező a létrehozására. Talán, a te szándékod is! Ha érzékeled a fontosságát, hogy itt a helyed, ne tartson vissza, hogy nincs ilyen tapasztalatod.

A FÉNY ünnepe három eseményben jelenik meg decemberben.

2018.12.12. 

-  Az Új Fény megjelenése

Egy dallam szövi át a hajnalt, bársonyos hangzatra kel fel a Nap. 12 hangzat hallhatatlansága összefonódik a Kristályháló húrjaival. 

A Fény hangjai Gaia kiegyensúlyozott magnetikus kristályterében. Az emberi tudat fénye hívta életre. 
Mit jelent ez az emberiség számára?
Megváltozott lehetséges valóságot.
"Itt az ideje, hogy elkezdd megérteni, az életed hossza most a
te kezedben van. Nem tartozik többé ahhoz az ősi energia-rendszerhez, amelynek szüksége volt a
halálra, mint szállítóeszközre. A karma nem számít többé és itt vagy te, aki irányítja a
sejtszerkezetét, a Kristályrácsot, mindent amit megtanultál, magát a bolygó időkeretét, a vulkáni
tevékenységet, a földrengéseket, még azt is, hogy mikor távozol!" Kryon
11:12:12 Az ünnep nyitánya.

 

12:21 ( 3)

- A  Fény integrálása, a  kapcsolat megléte benned.  Egy Globális meditációban december 21.-én kapcsolódunk a 12:12 energiájához. Az  'új' Fénnyel telve a jelenlévők, és akik ugyanezzel a szándékkal kapcsolódnak hozzánk csoportosan a Föld 11 helyszínén a Könyörület enegiterében a fókusz a Közel-Kelet, az egykori Mezopotámia. Az Egyensúly.

12:22- 23 (4- 5)

 - A harmadik, a Fény bemutatása bennünk, a cselekvés. Egyéni belső munka. 

A Föld tapasztalati, cselekvő élettér. 

Nem fog semmi változni, ha te nem teszel semmit, mert az energiák jellen vannak, és csak várod, hogy megtörténjen a változás.

 Ez mindig így történik. Minden itt van körülöttünk, amik a szándékainkra beérkező lehetőségek, de hogy képesek vagyunk-e  élni vele, felismerjük-e, rajtunk múlik. . Képes, képtelen fogalma itt.

 

 

12:12 és a 12.21 kapcsolata

Sok éve dolgoznak emberi testbe bújt létrehívók, és közvetítők a 11:11 energiájában. Évek óta újra, és újra emlékeztetik az emberiséget arra, hogy több van, mint ami látszik.

Mindig vannak, akik "hozzáébrednek" a már jelenlévő energiarezonanciához, ( mivel nem idővonalon van, hanem quantum térben) és vannak, akik új minőségeket nyitnak meg magukban a DNS számokban értelmezhető rétegeiben. Ezt érzékeljük folyamatnak.

Az idővonalon a számok szinkronicitása, és a csillagászati események kapcsolják össze az emberi lélektérrel  az eseményeket, amik válaszok kérdéseinkre, ahogy  fejlődünk.

A 7 csakrán túli rétegekről szólnak. A DNS  kapcsolata a 12:12 interdimenzionális réteggel, ami egységes mezőként , Merkabahként öleli körbe, és hatja át testünket.

10:10,11:11,12:12  a Forrás, a Ragyogó, Isten  léte bennünk.

Ezek  a terek nem az eddigi életeink mentén kialakult, kifejlődött bölcsességet, együttérzést, szeretetet jelentik. Ha azt jelentenék, nem szenvedne az ember saját maga gondolataitól, nem aggódna a múltjától, és a jövőjétől, nem betegítené meg magát, nem pusztítaná környezetét, nem ítélné meg társait.

Ezeknek a rétegeknek a tapasztalata ezen túl mutat. Vannak, akikben megjelent a tiszta szándék a meismerésére, megtapasztalására. 

Amikor létrejön a világunkban a Fény új minőségének megjelenése, összhangban a világ több pontján, az egész Univerzum "látja" ezt a fényhidat, "hallja" ezt a hírt.  Visszajelzés, válasz a Forráshoz, aki mindenhol, mindenben jelen van.

Ez mindig így volt, így van. 

A hagyományokban, vallásokban megőrződtek a Napok, a Nap, a Föld, a  Fény, a Szeretet ünnepeként.

Az Oroszlán kapu, a Napfordulók, és a Jeles ( csillagászatilag megjelölt ) napok évről, évre változó minőségben "hoznak" új Fényt, ahogy az ember fejlődik. 

Ha csak hagyományt teremtesz belőle, és ugyanazt a minőséget jeleníted meg az ünneplésében, nem változik semmi. Az a fajta ünneplés hagyományőrzés marad, ami csak az emlékeztető, nem a változás.

Ha te nem csak a hagyományt őrzöd, hanem örökséged cselekvőjévé válsz, megnyílnak belső dimenzióid, megtapasztalod isteni természeted rétegeit.

12: 12 beteljesülése 

Az esemény eltervezett,  tudott, hogy elkövetkezik, mint következmény arra válaszul, hogy az emberi faj megkapta interdimenzionális genetikai kódolását. Ez az információ őrződött meg szimbólumokban, szertartásokban, hagyományokban. Merkabah, Életvirága, Kundalini, Egyistenhit. Amiért itt vagy.

Az emberiség elhatárolódott,  "bűnbe esett" világa Galaxisunknak,  csak az elmékben él. Élő tapasztalttá tettük karmaként.  A sebek begyógyítása , az okok feltárása, a valóság tudása, és megtapasztalása elkezdődött. A felismerések átformálják a tudatot, és a testet, képessé válunk Gaiaval, és Csillagcsaládunkkal  újra  kapcsolatot teremteni magunkban. 

Ez egy fordulat lehetősége a jövő emberisége számára, ami nagy változásokat hozhat, az egyes embert kiemeli illúzióiból, és ezzel párhuzamosan a tudomány új felfedezéseket tehet a genetikai, és a quantum kutatások terén, melyek lassan egybeszövődnek.

 

Napforduló időpontok helyenként : ITT

További részletek: Napforduló 12:21 és a Napforduló 22-23 menüpontokban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
LÁTOGATOTTSÁG
Indulás: 2017-08-04
 

A weboldal informácói szabadon felhasználhatóak, csak kérlek jelöld meg a forrását, és a tartalmat hagyd változatlanul, ha idézed, másolod.Köszönöm. Zsuzsa


Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor – kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény – minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA